Szexuális bántalmazás – “Titok, amit apával játszottál”

– Mekkora a környezet felelőssége az olyan eseteknél, mint amilyen a szigetszentmiklósi gyerekbántalmazás?

– Ugyanakkora ebben az ügyben, mint minden bántalmazásnál. Az eset talán annyiban más, hogy attól jobban megborzongtak az emberek, nagyobb lett a düh, hogy kiderült, patkánnyal és fekáliával is etették a szülők a gyerekeket. Ugyanakkor szexuális bántalmazás is történt. Az eset kisebb súllyal esett volna latba, ha csak a szexuális zaklatás derül ki, ugyanis ezt az átlagemberek kevésbé merik elképzelni, mint azt, hogy valaki ürüléket töm a gyereke szájába. Természetesen jogos a felháborodás, hogy hol volt a védőnő, a gyerekorvos. Ebből a szempontból jó, hogy kiderült az eset, de sajnos ez csak a jéghegy csúcsa.

– Hogyan lehetséges, hogy sem a védőnő, sem a gyermekorvos, sem az óvónő vagy a tanító nem vette észre, hogy a szülők rendszeresen, éveken keresztül szexuálisan bántalmazzák a három kisgyereket?

– A jelzőrendszerben részt vevők talán féltek megtenni a szükséges lépéseket. Azt is el tudom képzelni, hogy egyszerűen homokba dugták a fejüket. Az orvosnak, a védőnőnek, de főleg a pedagógusoknak észre kellett volna venniük, hogy valami történt. Főleg, ha külsérelmi nyom is volt. Ha egy gyereken kék-zöld folt van, az egyértelmű jel. De előfordulhat az is, hogy a hasonló esetekben nem mernek belenyúlni egy család életébe, holott pont ez lenne a dolguk. Félnek a felelősségtől, és attól, hogy ebből bűnügy lesz. Kötelességük lenne lépni, de ezzel voltaképp cserbenhagyják a gyerekeket. Ez az eset nem az egyetlen, sok ilyen van, csak kevés derül ki – félő, hogy részben épp ezért.

– Becslések szerint Európában a kiskorúak tíz-húsz százaléka szenvedi el a szexuális visszaélés valamilyen formáját. A kriminalisztikai adatok szerint Magyarországon minden hatodik gyermek válik szexuális bűncselekmény sértettjévé. A hivatalos statisztikák mennyire pontosan mutatják a valós helyzetet?

– Általában alul szokták becsülni a helyzetet, mert nagy a látencia. Magyarországon több ezer gyereket, főleg kislányokat érint a szexuális abúzus valamilyen formája. Gyakran azt gondolják, hogy alacsony iskolázottságú, kizárólag aberrált emberek képesek erre, és aki ilyet tesz, az pedofil. Hogy ilyenek csak ritkán fordulnak elő, és hogy a mi családunkban, a szomszédságunkban ez nem történhet meg.

– Mi ennek az oka?

Névjegy Kugler Gyöngyi 20 éve dolgozik gyerekpszichológusként. A gyermekklinikusi diploma mellett megszerezte az individuálpszichológus-terapeuta, majd a pszichodráma-vezető végzettségeket és a családi mediátor képesítést. Tizennyolc éve dolgozik igazságügyi szakértőként: bíróságok, gyámhivatalok és rendőri szervek megbízására végez szakértői vizsgálatokat. Három gyermek édesanyja.

– Amit egy társadalom nem tud elfogadni, azt egyszerűen elfojtja. Tagadja, hogy egy óvodáskorú gyerekkel a saját apja, nevelőapja ilyet tehet. Ezzel felmentik magukat a kollektív felelősség alól. A szexuális abúzust elszenvedett gyerekek gyakran kényszeresen rajzolnak fallikus dolgokat. Lehet, hogy az óvónő észreveszi ezt, mégis azt mondja, nem nekem kell lépni. Ugyanezt mondhatja a védőnő, a gyerekorvos. Mégis, a legnehezebb helyzetben az az anya van, aki szembekerül azzal, hogy párja, valamelyik családtagja ezt tette a gyerekkel. Nem tudja, hogy mit tegyen. Szembesítse a férjét? Rohanjon a rendőrségre? Sokszor előfordul, hogy ő is védekezik, és inkább azt mondja, mindezt a gyerek csak kitalálta.

– Valójában kik követnek el ilyen jellegű szexuális bűncselekményeket? Van tipikus elkövető?

– Az elkövetők teljesen átlagemberek. Az esetek több mint 90 százalékánál egy családtag az illető. Legtöbbször az édesapa, a nevelőapa, az anya élettársa, nagy ritkán pedig a nagypapa. Ezek az emberek nem tudatosan tervezik el, hogy akkor ők most el fognak ilyet követni. Egyszerűen önfeledten játszanak a rájuk bízott gyerekkel, és a fejükben hirtelen átállítódik valami: a gyereket elkezdik „szexuális tárgynak” tekinteni.

– Az elkövető hogyan tudja rávenni a gyereket, hogy ne mondja el, ami történt?

– Egyrészt egy három-négy éves kislány nemcsak nem meri, de még nem is tudja szavakba önteni, hogy mi történt vele. Másrészt az elkövető részéről esetenként konkrétan elhangzik, hogy ez titok, ezt nem szabad elmondani. Ezt lehet játékos formába burkolni és azt mondani, „ez a mi titkunk, ugye nem fogod elmesélni senkinek?”. Elképzelhető, hogy az apa megfenyegeti a gyereket, és felvázol egy negatív következményt. Olyat mond, amitől a gyereke joggal félhet. Például „ha ezt elmondod anyának, eljönnek a rendőrök, apát bántani fogják, és börtönbe kerül”. Mivel a kisgyerek nem akarja, hogy az apja börtönbe kerüljön, ambivalens helyzet alakul ki. Továbbra is szereti az apját, közben kialakul vele szemben egy összetett érzés, amiben megjelenik a félelem. A kisgyerekek érzik, hogy valami rossz dolog történt, de nem tudják pontosan, hogy mi. A testük meg lett szégyenítve, és ők maguk is úgy érezik, hogy ez az ő szégyenük, és ezt az érzést nem tudják rávetíteni a szeretett személyre.

– Melyek a szexuális abúzusra utaló jelek? Mikor kell gyanakodnunk? 

– Vannak általános tünetek. Ilyen például a viselkedésváltozás. A gyerek hirtelen zárkózottá válik, vagy éppen nagyon agresszívvé. A szexuális abúzust megélt kislányoknál egyfajta gyász kerül az előtérbe. Általában szomorúak, mimikátlanok, magukba zárkóznak. Holott normális esetben nem így viselkedik egy óvodás gyerek. Viszont minél kisebb a gyerek, annál gyakoribbak a pszichoszomatikus tünetek. Evési, ürítési problémák, és legtöbbször megjelenik a szexuális tematika is.

– Például?

– Jel lehet, hogy a gyerek fallosszerű dolgokat rajzol, gyurmázik. Egy kislánynál például előfordult, hogy alváskor kockákat dugott a bugyijába. Tehát újra lejátszotta a traumát, amit azzal a férfi nemi szervvel kellett tennie. Egy másik kislánynál például úgy derült ki, hogy miután a hároméves gyerekre először vigyázott az édesanya partnere, a kislány elmesélte az anyjának, hogy ezzel a férfival „puniztunk és kukiztunk”.

– Mit tud tenni ilyenkor egy édesanya?

– Ha egy gyerek ilyet mond, akkor azt nagyon komolyan kell venni. Ugyanakkor az illető nő belekerül egy nagyon nehéz helyzetbe, nem tudja, mit lépjen. Általában felkeresnek egy szakembert, ahol „megnézik” a gyereket. A pszichológus legtöbbször azt mondja, történt vele valami, de nem lehet biztosan megmondani, hogy mi.

– De akkor hova fordulhat egy olyan anya, aki csak sejti, hogy gyereke szexuális erőszak áldozatává vált?

– Gyakorlatilag sehova. Ha feljelenti a párját, akkor elkezdődik egy büntetőügy, ami egyáltalán nem biztos, hogy eljut a bizonyításig, mert ezek az esetek nagyon nehezen bizonyíthatók. Nincs tanú, nincs külsérelmi nyom, csak a gyerek elmondása. Nemrég ezért is hoztuk létre gyerekpszichológusokkal, jogászokkal, orvosokkal és szexuális bántalmazást elszenvedett gyerekek szüleivel együttműködve a Fehér Liliom egyesületet. Ingyenes tanácsadással szeretnénk segíteni azoknak, akikben felmerül, hogy a gyerekükkel ilyen bűncselekmény történt.

– Rendőrségi igazságügyi szakértőként is dolgozik. Mennyire gyerekbarát ma az igazságszolgáltatás?

– A mostani rendszer nagyon rossz. Az ideális az lenne, ha ezeket a gyerekeket nem egy alkalommal lehetne megvizsgálni, hanem többször, kimondottan terápiás helyzetben. A játékos, felszabadító élmények során jönnek elő az érzések, a részletek, amiket negyven perc alatt lehetetlen feltárni. Ráadásul az igazságügyi szakvéleményt van, hogy elfogadják, van, hogy nem. Rossz az a szokásjog is, hogy azt a gyereket terápiában már nem gyógyíthatjuk, akit korábban igazságügyi szakértőként vizsgáltunk.

– A gyerekeket ért szexuális bántalmazási ügyek egy része még az előtt megszűnik, hogy a vádemelés megtörténne. További jelentős részük pedig a vádemelés után, a bíróságon. Mi nehezíti meg ezeknek az ügyeknek a feltárását?

– Az elkövetők foggal-körömmel védekeznek, és mindent megtesznek, hogy ne ítéljék el őket. Feljelentik az anyát hamis tanúzásért, feljelentenek engem az etikai bizottságban, hogy hazugságokat írtam le a szakértői véleményben. A gyerek elmondásán kívül nincs más bizonyíték, mindez pedig a rendőröknek kevés. Ezért akad el a legtöbb ügy már ebben a szakaszban. Továbbá nagy hiba, hogy az anyát hallgatják ki először, az apát gyakran be sem hívják, ráadásul a gyerekek kihallgatása is problémás.

– Miért?

– Egy három-öt éves gyerek nem tud válaszolni a rendőrök kérdésére. Nem tudja megmondani, hogy hány órakor történt, milyen színű volt a függöny, milyen színű volt az apa letolt nadrágja. Kicsit elnagyoltak ezek a példák, de a rendőröknek azt tanítják, hogy így kell kikérdezni. Sőt még keresztkérdéseket tesznek fel, amelyek teljesen összezavarják a gyereket. Ez egyáltalán nem hatékony. Az a gyerek, aki ilyen traumát él át, csak töredékekre emlékszik, magára az eseményre, hogy meg kellett fognia egy férfi nemi szervet. Ugyan most már vannak gyerekbarát meghallgató szobák, de a gyerekpszichológusi szakértelmet, rutint és tudást ez nem pótolja.

– Mivel lehet elérni egy gyereknél, hogy részletesen mondja el, ami történt?

– Ha ügyesen kérdezünk, a gyerek a saját életkori szintén, a saját nyelvén, akkor el fogja mondani. Úgy kell tenni, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, ami vele történt, holott nem az. Csak nyitott kérdések hangozhatnak el, és nem azzal kell kezdeni, hogy apukád mit csinált veled, hanem azzal, hogy hány éves vagy, az óvodában mi a jeled? Azaz a gyerek azt érezze, oldott a légkör, biztonságban érezheti magát, és elmondhat bármit az adott személynek. Amikor megkértem egy négyéves kislányt, hogy mesélje el, milyen volt a Józsi fütyije, akkor a kislánynak eltorzult az arca, lenézett, és csak annyit mondott, „büdös”. Itt a szagélmény tette hitelessé a kislány által elmondottakat. Ilyet egy gyerek nem tud kitalálni, fantáziálni.

– Mit nem szabad kérdezni?

– A legnagyobb hibát akkor követi el az édesanya, amikor azt kérdezi a gyerekétől, „ugye ezt csak kitaláltad?”. A gyerekben ekkor eltűnik a realitás és a fantázia közti határ, mert ha az anyuka nem hiszi el, akkor a gyerek is kételkedni kezd saját magában. Ezzel el lehet bizonytalanítani, bezárkózhat, és el lehet venni a kedvét attól, hogy még egyszer elmesélje, mi történt.

– Felnőttkorban milyen következményekkel kell szembenéznie a gyerekkorban szexuális abúzust elszenvedett, traumát átélt gyereknek?

– Ha a gyerek nem dolgozza fel, ami vele történt, ehelyett elsüllyeszti a tudattalanjába, mintha meg sem történt volna, akkor ez a trauma egy idő után elkezdi kifejteni a hatását. Felnőttkorban leginkább a nemi identitásban és a szexuális fejlődésben okozhat zavart. Megnehezítheti, hogy bizalommal legyen a párja iránt, vagy ellenkezőleg, sok partnere lesz. A prostituáltaknak például 60-80 százalékát zaklatták gyerekkorában. De előfordulhat az is, hogy az áldozat később maga is elkövetővé válik. Minél hamarabb hozzáértő pszichológushoz kerül a gyerek egy trauma után, minél előbb elkezdődik a terápia, annál könnyebb és gyorsabb a gyógyulás.