
Bár a nyárból még másfél hónap hátravan, a leárazások már hetek óta tartanak. A kedvezményes áraknak örülünk, annak viszont kevésbé, ha besétálunk egy üzletbe azzal a céllal, hogy nyári ruhát vagy épp bikinit vásároljunk, de az a méretünkben már kifogyott. Az őszi kollekció modelljei viszont máris ott lógnak az állványokon. Mi ebben a logika?
![]() |
Garam Judit Fotó: metropol.hu |
– Ezt a jelenséget a gyorsdivat-márkák üzletpolitikája generálja – mondta el Garam Judit, a NUBU márka tervezője és a hazai divattervezők kreációit árusító Mono Fashion üzlet vezetője. – Ezek a cégek alacsony költségen hatalmas mennyiségű árut gyártatnak le, és nyilvánvalóan az az érdekük, hogy ettől az árukészlettől minél gyorsabban megszabaduljanak, minél hamarabb maguk mögött hagyják a szezont, még akkor is, ha az adott évszak még javában tart. Mivel igen nagy haszonkulccsal dolgoznak, még a kedvezményes áron értékesített termékekkel is profitot tudnak termelni.
Szinte Loránd marketingszakértő hozzátette: a jelenségben közrejátszik az is, hogy a nyár kereskedelmi szempontból uborkaszezonnak számít, az üzletek a korainak tűnő leértékelésekkel ezt igyekeznek ellensúlyozni, hiszen félnek, hogy rajtuk marad az árukészlet.
A következő évszak kollekcióinak korai megjelenése szintén a gyorsdivat-üzletpolitika része, amivel azt akarják sugallni a vásárlónak, hogy lemarad valamiről, ha nem kezd például már a nyár közepén a legújabb trendeknek megfelelő őszi holmikat spájzolni a ruhatárába. Garam Judit szerint azonban ez a megközelítés akár fordítva is elsülhet: mivel a vásárlók tudják, hogy hamar jönnek a szezonközi, majd pedig a szezonális leárazások, inkább kivárják ezeket ahelyett, hogy teljes áron vásárolnának.
Garam Judit úgy látja, hogy tőlünk nyugatabbra már egyértelműen, de lassacskán hazánkban is kezd elválni a tömegdivat-fogyasztóktól a tudatos vásárlók szűkebb rétege, akik keresik és megbecsülik a színvonalas termékeket, és hajlandók több pénzt áldozni ezekért. A szakember kiemelte ugyanakkor, hogy itthon főleg az nehezíti a helyzetet, hogy sokan akadnak, akik nem engedhetik meg maguknak a drágább, de minőségi holmikat, pedig az igényük alapvetően meglenne rá.