![Szülés utáni sebek](https://nlc.hu/uploads/2025/02/gettyimages-1224044857.jpg)
![](https://nlc.hu/themes/nlcafe/images/forum-ends.png)
Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Norculut-Nem jön meg!!!
![Csillagboris](/imgs/forum2016/default-avatar.jpg)
Sziasztok!
Olyan problémám lenne, hogy az orvosom felírt Norculutot, mert még a 48. napon sem jött meg. 3x1-et kellett szednem.
Azt mondta, hogy az utolsó beszedett szem után 6 napon belül kell megjönnie. Ma a 7. napon vagyok és semmi! Amikor megvizsgált, nem látott terhességet, csak egy cisztát (valószínű a ki nem szabadult petesejt elcisztásodott).
Járt már így valaki? Meddig várjak, hogy megjön-e, gondoltam holnap (a 8. napon) felhívom újra a dokit! De mi jöhet még akkor, ha mégsem jön meg??? Segítsetek lszi! Ugye nem kell műtéti beavatkozás!!!
Engem nem nézett meg ultrahanggal a doki, mert nekem fájdalmam volt eleve, és azzal mentem el hozzá. A cisztámat kézzel tapintani lehetett, még a méretét is meg tudta mondani. Most pedig nincs fájdalom, és nincs semmi "bogyó" a petefészkemnél.
Szerdán megyek újra hozzá cito-ra, remélem akkor is csak jókat mond!
És te honnan tudod, hogy felszívódott a ciszta? Megnézett újra uh-val a dokid? Sztem én is meg fogom nézetni magam, ha visszamegyek hozzá az eredményekért és hogy megbeszéljük, hogy hogyan tovább! Azért szeretném mindenképp tudni, hogy nálam is felszívódott-e a ciszta...
Most azért bízom benne, hogy a köv. ciklusom már nem lesz ilyen gáz... Szedek Mastodynont, szójavitet, iszom a cickát és palástfüvet, hátha segít...![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/mosolygos.gif)
Szia!
Időközben nálam rendeződött a dolog ezúttal magától, a cisztám felszívódott és megjött a menzeszem. 31 napos a ciklusom, hát egy napot késett, és a 32.-en jött meg.
Igen, ez a fajta ciszta sajna többször is visszatérhet. Ez nem hinném, hogy valamiféle betegség, amivel együtt kell élni, hanem egy állapot, ami a fogamzóképes nőknél gyakran beáll. Mikor a szervezet nem termel valami miatt elég hormont. Például azt mondják, hogyha idegesek vagyunk, a nőknél a progeszteron szint hirtelen lecsökken. Ha mondjuk épp akkor vagy ideges mikor peteérésed van, hupsz lezuhan a progeszteron szinted, nem lesz annyi amennyi megrepeszthetné a tüszőt, és úgy marad, elkezd nőni és ciszta lesz. Hát ennyin is múlhat.
Elmentél végülis a hormonszint vizsgálatra? Mikor lesz annak eredménye?
Akkor úgy fest a dolog, hogy ez a ciszta dolog bármikor visszatérhet, igaz?
Lehet, hogy most az enyémet is elmulasztotta a Norculut, de később, akár hónapok múlva is újra előjöhet....ennek nem örülök!
Nem lehet ellene tenni valamit???
Most az ember kb. 3 havonta menjen el és nézesse meg magát nőgyogyival? Vagy ezzel együtt kell/lehet élni????![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/csodalkozik.gif)
Gratulálok, hogy beindítjátok a babaprojektet!
Mi is majd épp most indítjuk, indítanánk....csak ugye most döcög a ciklusom: ciszta, nem jött meg, nem volt pé...hormonszintvizsgálat, aztán meg ki tudja....
Hát igen, sajnos gyakran ez van fogamzásgátló után!
Na mi újság? Hogy sikerült? Megjött végül?
Lehet, hogy pont az esküvőt azért még megúsztad?
Szorítottam neked!!!! Majd azért mesélj, milyen volt?
Nekem tavaly volt az esküvőm, már régóta tudtuk a dátumot (a megismerkedésünk évfordulója). Persze, hogy úgy esett, hogy szombaton volt az esküvő, nekem meg vasárnap megjött...
Mondhatom, borzalmas volt!
Bár a nászutat nem rontotta el, mert az meg hónapokkal előbb volt, mint az esküvő - így tudtuk megoldani.
Esküvő alatt végig attól féltem, hogy mi lesz, ha megjön, hogy fogok én kivitelezni egy tamponcserét abban a nagy szoknyában???
De aztán megúsztam!
Nem, dehogyis!
Januárban volt először ilyen megnövekedett tüszőm. Akkor szedtem a norcolutot is. Aztán egészen mostanáig rendben volt a ciklusom, és a múlt hét óta megint volt fájdalmam, elmentem az orvoshoz és mondta, hogy ugyanaz van, mint januárban, de már nem tud felírni norcolutot, mert túl közel van a várt menstruáció.
Egyébként minden jel arra mutat, hogy meg fog jönni a hétvégén, a fájdalmam pedig már szinte teljesen elmúlt!
Még a végén magától felszívódik! Olyan jó lenne!
Egyébként párommal épp tegnap beszéltük meg, hogy júliustól beindítjuk a baba-projektet! Nagyon boldog vagyok!![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/virag.gif)
Teljesen kezdek kétségbeesni, még mindig semmi. Lassan úgy megcsúszok, hogy ugrik a nászút is
Legalábbis az amiért nászútra mennek az emberek ![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/szegyenlos.gif)
Bár lassan már az sem érdekel mikor jön meg, csak jöjjön meg, megnyugtatna hogy minden OK velem azért.
Jaj most látom, hogy neked eleve nem ugy vették észre a cisztát, hogy fájt, hanem az miatt, mert nem jött meg.
Nekem eleve fájdalmam volt, januárban még vese vagy petefészek gyulladásra is gondoltam, erre nekiálltam kamillateát vedelni és melegíteni a fájdalmas területet.
Később a doki mondta, hogy a fájdalmam azért fokozódott, mert melegítettem, nem szabadott volna.![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/csodalkozik.gif)
Mindig meg szoktam érezni egy picit a peteérést (legalábbis én azt hiszem hogy azt), minden hónapban van egy kis fájdalom középidőben valamelyik petefészkemnél. Most is így volt, csak sajnos nem akart elmúlni, végül most már fájó pont lett, hogyha leülök, guggolok, felhuzom a lábam, vagy ilyesmi, akkor fáj.
De ma határozottan jobban vagyok, mint tegnap! Hétvégén kell megjönnie, azt mondta a doki, hogy annak a hatására - hormonok meg minden - felszívódhat. Nagyon remélem, hogy éppen ez történik, és azért fáj kevésbé!
Hát nem tudom, hogy normális-e. Hogyha görcsöl a hasad, akkor ott történik valami. Ha erős szúrást érzel, ami a végbél felé kiterjed, akkor kidurrant a ciszta, és gyorsan le kell feküdni. Ha a fájdalom nem múlik, azonnal orvoshoz kell menni mert vérzés lehet!
Legalábbis nekem ezt mondta a dokim.
Igen, a jegelést már az első alkalommal is mondta. A fájdalom egész jól elmúlik tőle, szerintem a ciszta nem, gondolom ez célzottan a fájdalomra van, meg esetleg arra is gondoltam, hogy ne nőjön tovább. Nem tudom. Én egy jégakkut szoktam törölközőbe csavarni, ugy egész kellemes, nem fagyaszt le hirtelen. És olyan fél óráig odanyomom, ahol fáj, ahol érzem a cisztát.
Szerintem attol függetlenül, hogy mennyi a vérzés, az is vérzés! És szerintem menzesznek számit! Esetleg vérvétel előtt hívjad fel az orvosod, és kérdezd meg tőle, hogy mi a véleménye.
A cisztát lehet jegelni? Ezt nekem miért nem mondta a doki?
Nekem csak azt mondta, hogy a Norculuttól valszeg el fog az is múlni...![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/nema.gif)
Tegnap estére aztán elkezdtem jobban görcsölni, hát nem volt kellemes érzés
Ma reggel is görcsre ébredtem, azt hittem már tuti ennyi görcs után átázott a tampon, de nem sok volt benne....Ez normális? Lehet olyan is, hogy görcsölök, de alig-alig vérzek? Azért ez is normális menzinek számít, ugye? Csak mert menzi 3-5. napján kell mennem vérvételre, és én már elkezdtem számolni a napokat ![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/mosolygos.gif)
Nekem is nehezen indult be, mikor januárban a Norcolut után menstruáltam. Szóval szerintem ez így teljesen normális, hogy barnás volt először, és szépen fokozatosan megjön.
Ma alig fáj a hasam, pedig semmi különöset nem csináltam, csak jegeltem lefekvés előtt, mint pár napja mindig. Kicsit bizakodok, hogy talán felszívódik ez a ciszta.
Holnap vagy holnapután meg kellene jönnie, hát kíváncsi vagyok, hogy mi lesz.
Nektek további szép napot!![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/virag.gif)
Nekem sem az abbahagyás utáni 6 napon belül jött meg!
Na, most voltam fürdeni és úgy néz ki most fog beindulni a piri!
Enyhén érzem a méhem, ölyan nagyon enyhe görcs, de egyértelmű mostmár, hogy a piritől van! És most olyan piros véres volt a tampon! De még kevés volt, úgyhogy ne izgulj, ha meg is jön neked addig, lehet neked is ilyen enyhe lesz az első két nap!
Most örülök, mert végre mehetek pénteken hormonszintvizsgálatra!
Már csak a rákszűrés eredményem miatt izgulok, remélem nem lesz gond vele!
Hogy érted azt, hogy "nagyobb lökést ad a szervezetnek, hogy megbetegedjünk"?
Progeszteron szerű hormont tartalmaz, ami olyan, mintha elindítaná a pé utáni luteális fázisod (mivel magától nem idult be) és olyan érzés sztem mint mensi előtt.
Tegnap este (7. nap abbahagyás után) egy kis barnás-véres maszatfoltnyi volt.
Ma délelőttig ugyanez (8. nap)
Most érzek enyhe görcsölést (de egyáltalán nem vészes), mindjárt elmegyek fürcsizni és megnézem mennyi jött...![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/mosolygos.gif)
Te melyik nap is hagytad abba a szedését?
Azt sem értem nagyon
, hogy "ami eddig nem csinált semmit, emiatt lehet, hogy igen? " Arra gondolsz, hogy esetleg peteérést csinált neked a Norculut?
Hát ezt nem tudom, hogy lehet-e ilyen hatása... de ha igen, az csak jó!
Nem?
Hát nálam még mindig semmi, a hétvége meg lassan a nyakamon. Mindenesetre vettem tesztet, hátha...![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/szeretnem.gif)
Amugy ez a Norcolut női hormonokkal variál nem?, vagyis nagyobb lökést ad a szervezetnek hogy megbetegedjünk. Csak azon filózok, mert mi megszakitással védekezünk, és ami eddig lehet nem csinált volna semmit, emiatt lehet hogy igen? Hú ez kicsit zavaros lett
Mindegy holnap reggel tesztelek , lesz ami lesz ...
Csillagboris és nem görcsölsz, mert ilyen barnázgatással kiegyeznék...
Hú ez tök jó!!!!
Hátha.....![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/mosolygos.gif)
Izgatottan várom, hogy mit tesztelsz! Bárcsak nekem is ilyen "gondom" lenne már!![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/kacsint.gif)
Nekem is rossz állásból leülni és ha mozgok, akkor érzem a fájdalmat. Ma munka helyett szörfözgettem a neten (néha ilyet is kell
) és utána néztem sok mindennek. Most már több olyan tünetet is észrevettem magamon, ami koraterhességre utalhat, de nem szeretném elkiabálni, szóval nem kiabálom el
.
Engem az orvosom ma megnyugtatott, megpróbálom betartani az utasításait, vigyázni magamra, és ha nem jön meg, hétfőn izgatottan csinálok majd egy tesztet!
Majd megírom, hogy mi történt! Remélem neked rendeződik a dolog, és többet nem tér vissza.
További szép napot!![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/virag.gif)
Sziasztok!
Ismerem én is a problémát. Decemberben hagytam abba a fogamzásgátlót, a hónap végén meg is jött a menzeszem. Aztán januárban jelentkezett először, hogy a jobb oldalon szúró érzésem volt, voltam vele ügyeleten is, de nem törődtek velem. Hála az égnek, egy nagyon-nagyon jó nőgyógyászom van, akit felhívtam, és utasított, hogy jegeljem a hasam és másnap mindenképp keressem fel.
Egy ki nem repedt tüsző volt, kb 3 cm-s. Kaptam norcolutot, beszedtem, utána kb 4 nappal meg is jött a menzeszem. Én nem éreztem semmit a szedése alatt, nem voltam rosszkedvű vagy ilyesmi. Azóta minden rendben volt - a múlt hétig.
Múlt hét szerdán éreztem a fájdalmat, de bíztam benne, hogy ez csak a peteérés, és elmúlik. Pénteken már nagyon fájt, akkor elkezdtem jegelni és végre ma eljutottam az orvosomhoz is.
Ő azt mondta, hogy ez a "baj" ez nagyon gyakori, nagyon sok nőnek van ilyen tüsző-cisztája, ne aggódjak. Norcolutot most nem tudott felírni, mivel hétvégére várom a vérzést, és azt a vérzés előtt legalább 10 nappal kellene elkezdeni szedni.
Számomra az volt a furcsa, hogy felírta a kartonomra azt a megjegyzést, hogy terhesség gyanú..elméletileg lehetetlen, mert a férjemmel óvszerrel védekezünk, és nem vettünk észre semmi problémát. Persze tudom, van rá esély, nincs 100%-os biztonság, stb. Egyébként nem bánnám :)
Most várnom kell, ha hétvégén nem jön meg, hétfőn ébredés után csinálnom kell egy tesztet. Aztán bármi is lesz rajta, jövö héten vissza kell mennem a dokihoz, és megbeszéljük a továbbiakat.
Nem tudom, azt a hasonló problémákkal küzdőknek elmondta-e az orvosuk, hogy azért egy bizonyos veszélyhelyzettel állunk szemben, ugyanis: ez a tüsző kipukkadhat. Ha ugy pukkad ki, hogy épp eltalál egy eret, belső vérzés is lehet, szóval azért vigyázni kell! Nem szabad emelni, nehéz fizikai munkát végezni, ugrálni, hirtelen mozdulatokat tenni! Ha szúró fájdalom van a hasban, akkor a legjobb gyorsan vizszintesbe kerülni, le kell feküdni. Persze az a legjobb, ha felszívódik magától, én is ebben bízok! Szóval lányok vigyázzatok magatokra!
-bstk-
Most dél körül néztem , és még mindig inkább olyan barnázás féle, alig látszódik a tamponon valami. Azért remélem be fog indulni rendesen a vérzés is....
Ugye lányok, akkor ha még ma barnázgatok, az még nem számít az első napnak??? Ugye? Csak majd ha rendesen megjön, igaz?
Ezt csak a vérvétel miatt kérdem....
Köszönöm szépen mindenkinek az infókat, úgy néz ki lehet megjön, most este láttam már valami maszatkát...
Amúgy nem görcsölök még egyáltalán (eső), de majd holnap beszámolok róla, mennyiben tér el a normális mensitől. De lehet, amúgy tényleg egyénfüggő is! Ne félj ettől előre, lehet nem lesz sok vérzésed, és a tamponos megoldás viszonylag egyszerű.
Köszi Kir a részletes tájékoztatót, te IS sokat segítettél.
Ha ma tényleg megjött, pénteken megyek valószínűleg vérvételre, hormonszint vizsgálatra! Ez már egy lépés, hogy kiderítsük mi a baj.
Kir: Csak azt nem értem, hogy a fogigátló után miért volt normális mensim és peteérésem 5 hónapig?? És utána meg miért maradt el? Valami csak bekavart.... Na, remélem hamarosan kiderül! És abban is bízom,hogy a cisztámat is eltűntette a Norculut! Volt már valakinek ezzel (ciszta) kapcsolatban tapasztalata??
Amúgy a hormonális problémákat lehet kezelni, igaz? Sztem sokan szenvednek ettől, főleg fogigátló után....
Csillagboris:
az nem úgy van, h "pont most romlott el a hormonháztartásom". Valszeg eddig is el volt, csak ilyen es etben a fogigátló ügyesen visszaszorítja a tüneteket (lásd: mensi kimaradása, késése, más rendelleneséégek)
Egyébkén t a Norculut az progipótlás:
A ciklus első felében a proges zteronszint alacsony. Majd ovuláció után megemelkedik és jó magasan van. Ha közben összejött a terhesség, akkor fenn mar ad a progeszteronszint. Ilyenkor gáz ha leesik,mert akkor az vetélést okoz. Nos Norculutot (és más progipótló gyógyikt, lásd Duphaston, Utrogestan, stb) olyankor adnak amikor
1. meg akarják hozatni a mensit (szeded a progit és miután abbahagytad leesik a progiszint majd megjön a mensi)
2. terhesség esetén, ha baj van. Ezek ilyen terhességet "m egtámasztó" gyógyik, hogy ne essen le a progi, nehogy emiatt vetélés legyen.
Nyugi: meg fog jönni ha szedted egy hét ig a Norculutot. A dokit csak akkor hívd fel, ha abbahagyás után 1o nappal nem jött meg, de akkoris csak ha teszteltél azután!
Egyébként én is ajánlom tanulmányozásra a
www .pco-szindroma.hu
oldalt. Nem 1oo%, h az a baj, de tudni kell, h a női meddőség legesleggyakoribb oka, sok doki szarik rá, illetve olyan is van, aki tüneti megoldást ajánl rá, ahelyett, h az okot gyógyítaná.
EGyébként is érvényes, hogy ha felmerül az, h probléma van a hormonokkal, akkor endokrinológust kell keres ni!
Puszik,
Kir
Nekem 17-én volt az esküvőm
Gratulálok nektek! ![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/virag.gif)
Te melyik nap szedted be az utolsó Norculutot? Mert ezek szerint nem biztos, hogy pont hanyadik napra jön meg utána!
Nem mindenki ilyen problémás, nem akartalak megijeszteni! Nekem sosem jött még meg spontán 28-30 napra és a fogigátló előtt sem volt jobb a helyzet, szóval feltétlenül kell majd neked is ennyit bajlódni ezzel!
Igen, pár hét múlva születik meg!
És neked mire írta fel a doki?
Utána rendbe jött a mensid?
Ezt nem tudom, de én már csak azt várom, hogy végre megjöjjön....
Nálad nem lehet baba a dologban?
Amikor én szedtem norcolutot, nekem sem jött meg akkor, amikor az orvos mondta, hanem valahol a 7. és a 10 nap között abbahagyás után. A mensim átlagosnál jóval erősebb volt.
Akkor már ketten vagyunk a kérdéssel és a kétséggel!![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/szomoru.gif)
Hátha lesznek itt még olyanok, akik megosztják velünk a tapasztalataikat! Már így is sokkal többet tudok erről, mint reggel!![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/mosolygos.gif)
Figyu! Nem szeretnélek megbántani, de ha nem tudsz érdemlegeset hozzászólni a témához - tudom, ez itt nem orvosi rendelő, de azért jó néha megbeszélni dolgokat, ha már más is járt hasonló cipőben - akkor lszi ne itt vitatkozz másokkal!
Ha nem tetszik az indított téma, akkor nem kötelező ide beírni! De tényleg ne vedd sértésnek!
Nem nem unom.
A forum NEM EZERT van. Az EMELLETT többet art, mint hasznal.
Nezd, felölem Mari nenivel is megbeszelheti barki a depressziojat, epebajat, akarmijet. Csak abba bele lehet halni. Igaz, ez is szabad valasztas kerdese.![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/tuti.gif)
Ez mondjuk talán megnyugtató, hogy ha baba van a dologban, akkor legalább neki nem ártott a gyógyszer.
De mi van,ha baba nincs, és mensi se jelentkezik? Volt már valakinek ilyen? Akkor felírnak valami más gyógyszert, ami meghozza?
Irtam ilyet valahol?![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/csodalkozik.gif)
Igen, hőmérőzök már hónapok óta és eddig mindig láttam a peteértést. De akkor, amikor a dokihoz elmentem még mindig nagyon alacsony volt (36,2), így gondolom nem volt pé-m. Ez volt a gond. Akkor mondta a doki, hogy az a "ciszta" lehet a ki nem szabadult petesejt. (mert ha baba lett volna, akkor felment volna a hőm, nem???) Így felírta a Norculutot és még aznap elkezdtem szedni. 7 napig szedtem, az első nap mivel du. voltam a dokinál, azt mondta, hogy amint kiváltom, szedjek be rögtön 2 szemet, majd utána 3X1-et naponta. Majd mikor elfogy, 6 napon belül lesz vérzés. Elfogyott, ma vagyok a 7. napon. Mikor bevettem az első kettőt, másnap rögtön fel is ment a hőm 36,9-re, de gondolom ez csak a progeszteron hatás miatt van. Nem hiszem, hogy baba.... De azért, biztos, ami biztos alapon holnap reggel csinálok egy tesztet.
Ha az negatív, akkor várjak mondjuk szerdáig (9. nap az abbahagyás után) és utána hívjam fel a dokit? Vagy inkább már holnap? Nem tudom, nem legyint-e rá, hogy minek hívom fel már a 8. napon. Lehet tök normális, ha nem pont 6 napon belül jön meg, hanem akár eltelhet 14. nap is
Nem tudom...