A pszichológia úgy tartja, hogy amíg az alapszükségletek ki nem elégülnek (Maslow-szükségletpiramis alja: a létfenntartás szükségletei), addig az embereknek többnyire nincsenek magasabb szintű szükségleteik. (Az elmélet szerint általában az alacsonyabb szintű igényeket előbb ki kell elégíteni, mielőtt a magasabb szintűek motiválhatják az illetőt.) Én pedig azt gondolom és tapasztalom, hogy párhuzamosan muszáj a testet-lelket-szellemet és érzelmeket táplálni ahhoz, hogy egész-séges legyen egy ember, hisz az éhező lelke-szelleme vágyik a szépre, szellemire és szeretettelire. (Attól persze az nyilvánvaló, hogy aki éhes, az enni akar először.)
A holisztikus gondolkodás úgy tartja, hogy a szeretet- és információéhség egy adott ponton képes a testi éhség szintjén megjelenni. (Sajnos ezekben a falvakban nem erről van szó, itt TÉNYLEG éhesek az emberek.) Mégis, eljött az a pillanat, amikor nem számított a szegénység, az etnikai hovatartozás, az életkor, volt egy rövidke idő, amikor feloldódtunk egymásban és a versekben. Amikor éneklő, játszó, jelenben levő gyerekek voltunk mindannyian. (Weöres Sándor Bóbita-verseit mondtuk, játszottuk el együtt.) Aztán jöttek a közös dalok, együtt éneklések, ami annyira fincsi, repítő, összehozó, felszabadító volt, csak… néhány dal után kiderült, hogy kevés közös dalt ismerünk. És itt jött spontán módon a remek ötlet: legyen Sátának dalárdája! Jöjjenek össze hetente egyszer a művelődési házban egy adott napon (ez a csütörtök délután négy óra lett, a hely vezetőjének a jóváhagyásával), és tanuljanak együtt és egymástól dalokat. Adják át egymásnak, amit tudnak, és énekeljék ki magukból, amit olyan jó kiadni!
 |
| A fotó csak illusztráció |
Megszavaztuk a dalárda vezetőjét is, egy fiatal lány lett (Rácz Andi), akinek több mint tíz dal a tőkéje. Megígértem, hogy tavasszal visszamegyek (szerintem már hamarabb, mert karácsony előtt Ózdra amúgy is viszek le meditációs CD-ket), és meghallgatom, mit tud a sátai dalárda. Hogyan és miket énekelnek, és vajon mit hozott nekik a közösségi együttlét, amire valójában mindenkinek szüksége lenne. Annyi mindenünk van, amivel nem is élünk…
