
![]() |
Orosz kisbaba (2007) |
Szülésznők és a csecsemőgondozási tanácsadók egy része azt javasolja, hogy az újszülötteket életük első pár hetében szoros pólyába bugyoláljuk. A pólyázás következtében a síró csecsemő megnyugszik, csökken a hirtelen fellépő bölcsőhalál kockázata, illetve segítségével jól kezelhetők az újszülöttek alvási zavarai is, írja a Psychology Today pszichológiai szakportál.
Bár a fenti állítások tudományosan még nem nyertek igazolást, a csecsemőgondozók és a kismamák a gyakorlatban azonban már hosszú ideje alkalmazzák. (Nagy-Britanniában az újszülöttek 20 százalékát éjszakára szorosan bepólyálják, de az USA-ban és Hollandiában is egyre terjed ez az eljárás). Az interneten több ezer fotó található szorosan bepólyált csecsemőkről, de a YouTube videók is segítik a helyes pólyázást.
A szoros pólya megnyugtat, elaltat
Ami egy felnőtt számára furcsának tűnhet, az a csecsemő számára egy kellemes helyzet, és belőlük a szoros bepólyálás pozitív érzelmeket vált ki, állítólag. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a szorosan bepólyált újszülöttek motorikusan valóban nyugodtabbak, és az elalvás problémamentesnek bizonyul.
A csecsemőgondozással foglalkozó irodalomban is találkozhatunk a szoros pólyázásra való utalásra azokban az esetekben, ha az újszülött megnyugtatása vagy a megállíthatatlan sírás megszüntetése a cél. A pólyapártiak szerint a csecsemő a szoros pólyában ismét úgy érzi magát, mint egykor az anyaméhben, és ennek következtében megnyugszik. Az általánosítás azonban nem megengedett, mivel számtalan csecsemő tiltakozik a szoros pólya ellen, és az ellene való védekezést csak hosszas ellenállást követően adja fel. A szoros pólya használata éppen ezért vitatott, a technikára vonatkozó pszichológiai vizsgálatokról is csak nagyon ritkán lehet hallani. De a pólyázás feltételei sem egyértelműek; mennyi ideig, milyen gyakran, milyen alkalmakkor hasznos az eljárás alkalmazása.
![]() |
![]() |
Apacs baba (1903-ból) |
Keressük a pólyát!
Arról se nagyon van egységes álláspont, hogy a normál testsúllyal született csecsemők számára milyen pólyázási mód a legmegfelelőbb, ugyanis még az sem tisztázott, hogy maga a pólya mit takar. Jelentheti például az újszülöttnek egy hagyományos kendőbe történő szoros bebugyolálását, de pólya lehet a tépőzárral ellátott textília is. (Ezeknél az alkalmazásoknál a csecsemő kezét a teste mellett kinyújtják és a textil segítségével rögzítik). Összességében nagyon különbözőek az alkalmazási formák.
Észak-Amerikában például a normál testsúlyú, fejlett csecsemők esetében a kendőbe való pólyálás alkalmazását javasolják, ha a csecsemő sírás- és alvásproblémákkal küzd. Ilyenkor a karokat, mit a hagyományos pólyázásnál, ki kell nyújtani a test mellett. A harmadik-negyedik hónap elteltével aztán fokozatosan elhagyható a pólyázás, de az se baj, ha egyéves korig alkalmazzák a pólyát. Az első két hónapban összesen napi húsz óra pólyát javasolnak.
A szoros pólya megnyugtat
„Ami az ilyen szoros pólyázást illeti, durvának tűnik ez a módszer, főleg azért, mert a kezei le vannak szorítva a babának – írja Judit, aki három hete gyakorolja az anyaságot. – Tény, hogy a pólyázás maga megnyugtatja, de ha jobban belegondolunk, az anyaméhben egyáltalán nem voltak leszorítva a végtagjai, a kezei nyugodtan mozoghattak, akárcsak a lábai, igaz, szűk helyen, de akkor is tudtak mozogni. Mi maximum akkor szoktuk ezt alkalmazni, amikor lefürdetjük, és bebugyoláljuk a vizes testét a törölközőjébe, de akkor is a kezeit a mellkasánál hagyjuk, és úgy bugyoláljuk be. Ez is abszolút megnyugtatja. Azt még hozzá kell tennem, hogy ha egy kisbabát már a születése után közvetlenül így, ennyire szorosan pólyázzák, könnyebben elviseli, mint ha mi most próbálnánk, lassan két hónaposan ezt ráerőltetni, így tuti kiakadna, és az ellenkezőjét érnénk el vele.”
A dúlát kérdeztük „Sajnos a kultúránkban az a baba számít »jó« babának, amelyik kevés törődést követel ki magának. Az ősidőkben ezek a »jó« babák kisebb eséllyel éltek túl, akkoriban az evolúció azt jutalmazta, ha egy baba gyakran, erőteljesen jelezte, ha szüksége volt az édesanyjára. Ma erre a tulajdonságra úgy tekintünk, mint ami bosszantó, sőt rossz tulajdonság, és kapva kapunk minden trükkön, ami kicsit is csillapítja egy újszülöttnek azt a természetes igényét, hogy az édesanyját akarja, napi 24 órában. A szívdobogás-hangú maci, az elektromos hinta a 21. század találmányai – a pólya pedig egy sok száz éves felfedezés, sok kultúrában, ugyanarra a célra – magyarázza Schimcsig Nóra dúla, szülésfelkészítő és édesanya. A szülés utáni első 3 hónapot szokták »negyedik trimeszterként« emlegetni, nem véletlenül. Az újszülöttnek a méhen belüli élete után, még a világ aktív felfedezése előtt van egy átmeneti életszakasza, amikor arra van szüksége, hogy az édesanyja idekint úgy gondoskodjon róla, mintha még mindig annyira szoros szimbiózis lenne köztük, mint a méhen belül volt. Sok-sok testkontaktus, gyakori, igény szerinti szoptatás, szükségletei kielégülésének szoros figyelemmel követése. Ilyenkor a sírás fontos kommunikációs jelzés, ami felkiáltójelként hívja fel magára az anya figyelmét, és gondoskodik róla, hogy az anya gyakran foglalkozzon a babával. Az ősidőkben ezen a baba élete is múlhatott. A babák valóban reagálhatnak úgy a pólyázásra, hogy kevesebbet sírnak – de így esetleg kevesebbszer kerül sor testkontaktusra, szoptatásra, a gyarapodás is lelassulhat, ami végső soron nem szolgálja a baba érdekét. Nem azt propagálom, hogy egy baba sírjon minél többet, az a jó! Egy anya számára a babája sírása elviselhetetlen hang. Így van jól: mindenre képesek vagyunk a csillapításáért. Szerencsés azonban, ha ez a »minden«, amit az anya tesz, olyasmi, amire valóban szüksége van a babának, nem pedig pótszer az anya személye helyett! Ha tehát a sírós babánk nyugodtabb pólyában, és jó ötletnek tartjuk, pólyázzunk bátran – azzal a tudattal, hogy akár sír, akár nem, szinte nonstop szüksége van ránk.” |